Trailhead teszt: '23-as One-Sixty és One-Forty

A Trailhead cikke. Írta: Vizdák János.
 
Megérkezett a Merida várva várt új fullyja, sőt rögtön kettő is: a One-Sixty és One-Forty. Mi pedig jól szétteszteltük őket, keményen, ahogy szeretik!
 
Megtiszteltetés, hogy idehaza elsőként tesztelhettük a Merida új szuper bringáit, a One-Sixty 8000-rest és One-Forty 700-ast. Évek óta vártuk ezt az újítást és most végre megérkezett, itt van alattunk, a világpremier után néhány nappal. Úgyhogy adtunk nekik rendesen. Ugyan csak egy hétig volt nálunk, de ez idő alatt minden pillanatban, amit bringán tölthettünk, ezt nyúztuk. Milán sajnos csak a végén tudott rávetődni, de azért ő is írt róla. Én viszont, hogy valódi éles teszt legyen, a One-Sixtyvel indultam a Mecsek Endurón. Köszönet a lehetőségért.
 
221111 trailhead 1
 
Két modellt kaptunk, egy One-Forty 700-ast L-es méretben, ami hátul 143, elöl 150 mm-t mozog 29-es kerekekkel. És egy One-Sixty 8000-est M-es méretben, ez pedig Mullett, azaz hátul 27,5” kerékkel érkezett, de elől ez is 29-es. Ebben a verzióban 171 mm a hátsó, míg 170 az első rugóút. Azonban a hátsó rész az új flip chip átállításával már fogadja a 29”-os kereket is, így a rugóút 162 mm-re változik, közben a geometria változatlan marad.
 
221111 trailhead 2
 
A cikk nem rövid, de reméljük annál hasznosabb és informatívabb lesz. De ha most nincs időd sokat olvasni, ajánljuk a rövidebb videós verziót itt.
 
700_telblk
Merida One-Forty 700
Terméklap
 
8000_blu
Merida OneSixty 8000