Naef bronzérmes a houffalize-i világkupán, a Multivan Merida Team nyerte a csapatversenyt; Hannes Genze a Garda Maratonon remekelt




- Az utolsó körben megpróbáltam elmenni Absalonnal és ezzel minden maradék energiám kiégett. Végül még Kurschat is meg tudott előzni. Ha viszont meg akarod verni Absalont, akkor túl kell lépned saját határaidon és mindent meg kell próbálni - magyarázta a láthatóan elégedett svájci a befutót követően. Naef mögött barátja és csapattársa, a spanyol José Hermida kontrollálta az üldözőket, de balszerencséjére az utolsó körben defektet kapott, így a dél-afrikai Burry Stander és a francia Jean Christophe Péraud is megelőzték. Hermida azonban nem volt szomorú, úgy örült csapattársa dobogós helyének, mintha ő érte volna el.



A német Moritz Milatz nem sokkal később Naef és Hermida után érkezett.
- Végül is visszatértem oda, ahová tartozom
kommentálta Milatz az eredményét, arra utalva, hogy a világ tíz legjobb mountain bike versenyzője között végzett. Jochen Kaas 20. és Rudi van Houts 26. helyezésével a Multivan Merida Team erőt demonstrált, fölényesen nyerve a világkupa csapatversenyét. A hatfős csapatból öten az első harmincban, hárman közülük az első tízben végeztek Houffalize-ben. A csapat a világkupa összetettjében is növelte előnyét.



Miközben a Multivan Merida Team legénységének nagy része az olimpiai krossz versenyen küzdött, a német Hannes Genze hosszú távú futamon szerzett győzelmet csapatának, az olaszországi Garda Mountain Bike Maratonon. állt rajthoz. A befutón honfitársát, Tim Böhmét és a svájci Thomas Zahndot előzte meg.



Eredmények, világkupa, Houffalize – férfiak:
1. Julien Absalon (FRA), 1.51.34   
2. Wolfram Kurschat (GER), 1.51.49, +0.15   
3. Ralph Näf (SUI), 1.52.26, +0.52   
4. Burry Stander (RSA), 1.52.49, +1.15   
5. Jean-Christophe Peraud (FRA), überundet   
6. José Hermida (ESP), 1.53.05, +1.31   
7. Sergio Manceton Gutierrez (ESP), 1.53.28, +1.54   
8. Maro Aurelio Fontana (ITA), 1.53.50, +2.16   
9. Moritz Milatz (GER), 1.53.56, +2.22   
10. Roel Paulissen (BEL), 1.54.19, +2.45   
20. Jochen Käß (GER), 1.56.55, +5.21   
26. Rudi van Houts (NED), 1.58.17, +6.43   
118. Robert Gehbauer (AUT), 2.09.06, +17.32   

A világkupa összetett állása – férfiak:
1. Julien Absalon (FRA), 700 pont
2. Wolfram Kurschat (GER), 540 (-160)
3. Burry Stander (RSA), 300 (-400)
4. Jean-Christophe Peraud (FRA), 460 (-240)
5. José Hermida (ESP), 420 (-280)
6. Roel Paulissen (BEL), 380 (-320)
7. Nino Schurter (SUI), 305 (-395)
8. Ralph Näf (SUI), 300 (-400)
9. Lukas Flückiger (SUI), 276 (-424)
10. Stéphane Tempier (FRA), 315 (-385)
11. Christoph Sauser (SUI), 240 (-460)
14. Moritz Milatz (GER), 241 (-459)
15. Jochen Käß (GER), 305 (-395)
23. Rudi van Houts (NED), 216 (-484)

Csapatverseny:
1. Multivan Merida Biking Team, 96 pont
2. Cannondale Factory Racing, 52
3. Specialized Factory Racing, 50

Csapatverseny összetett:
1. Multivan Merida Biking Team, 227 pont
2. Orbea, 158
3. Specialized Factory Racing, 150

Bővebben:
www.team-multivan-merida.com
www.multivanmerida.sports-publishing.com
http://picasaweb.google.de/BIKE.FESTIVAL/Tag3
http://www2.merida-bikes.com/en_INT/INT_en
http://www.youtube.com/watch?v=qzU_4FBZu-k&feature=channel_page