Jakesz ismét DH dobogón




A déli versenyszervező srácok híresek arról, hogy mindig jó hangulatú versenyt szerveznek. Idén 3. éve rendezték meg a Komlói napokat és ennek keretében a városi downhill futamot.

A pálya kb. 1 km hosszú sok tekeréssel technikás akadályokkal és a végén a kihagyhatatlan sínátugrással.

A verseny sajátossága, hogy csak 2 óra edzés volt biztosítva a gyakorláshoz és ebből kifolyólag a rutinosabb versenyzők kerültek előnybe. Ahhoz képest, hogy egy teherautóval biztosították a felszállítást folyamatosan lehetett róni a köröket.

Szombat reggel úgy vágtam neki az útnak, hogy a két éve szerzett első helyemet meg kell védenem. Akkor fölényes előnnyel sikerült megnyernem és ami nagyon jól esett, hogy a szervezők és az akkor versenyen részvett bringások emlékeznek erre a futamra. Az edzésen pár kör után éreztem, hogy jól fog menni a verseny. Szerencsére nem kellett csalódnom. Az időmérőn az első helyet sikerült megszereznem. A döntőben az időmön sikerült javítani, de sajnos a címvédésről 0,5 másodperccel lemaradtam Gulyás Misi mögött.



Idén az egyik legjobb hangulatú rendezvényen tudtam részt venni. Jövőre ha lesz verseny iparkodok ismét részt venni rajta és visszaszerezni a címemet.

Fotók: Szabados Róbert   http://hillside.extra.hu/