Ismét Bringaexpo a Vasúttörténeti parkban

Idén is ha március, akkor BringaExpo kiállítás! Változatlan helyszínen, a Vasúttörténeti Parkban várnunk majd minden érdeklődőt 2009. március 27-29. között az általunk forgalmazott gyártók legfrissebb termékeivel!



 A termékeink mellett a kiállításon már elérhető lesz a 2009-es BikeFun Katalógusunk is, valamint részletes technikai ismertetőkkel szolgálhatunk termékeinkről, és a szponzorált versenyzőink kerékpárjai is megtekinthetők lesznek! Sőt már némi 2010-es Merida is meglepetésnek…



Gyertek el Ti is, és nézzétek meg élőben a legújabb termékeket!

 2009 március 27-29. között második alkalommal kerül sor a PORT.hu Bringaexpóra, melyet az idei évben is a Velo.hu szervez. Jelentős változás, hogy a 2008-as évhez képest közel kétszer akkora területen láthatják az érdeklődők a kiállítók termékeit. Az expo szeretné megtartani a kiállítás jellegét, így a helyszínen vásárolni idén sem lehet. A látogatók a jegy mellé ingyenesen megkapják majd a Bringaexpo hivatalos kiadványát, mely egy jól áttekinthető termékkatalógus lesz, hasznos kerékpáros infókkal megspékelve.

További információk a www.bringaexpo.eu honlapon és az info@bringaexpo.eu címen kérhető.

Programok és szolgáltatások:
Ingyenes Bringaexpo különszám a jegy mellé.
Veterán bringa részleg.
Ingyenes kerékpártároló.
Színpadi beszélgetések bringás versenyzőkkel, közéleti személyiségekkel.
Bringás divatbemutató.
Tesztpálya, a kerékpárok kipróbálására.
Gyerekeknek ingyenes ugrálóvár.
T-Mobile Kerékpár KRESZ park gyerekeknek - a biztonságos kerékpározásért.
A Magyar Kerékpáros Klub éves terveinek prezentációja.
Bringázz a Munkába kampány prezentációja.
Hazai amatőr és profi csapatok bemutatója.
Színpadi beszélgetések versenyzőkkel, kerékpáros közéleti személyiségekkel.
Triál bemutató és verseny.
Dirt jump bemutató és verseny.
Bringapóló bemutató és verseny.

Nyitva tartás:
    * 2009. március 27. péntek : 10.00 - 18.00
    * 2009. március 28. szombat : 10.00 - 19.00
    * 2009. március 29. vasárnap : 10.00 - 18.00

Jegyárak:
    * A kiállítás minden látogatója megkapja a Bringaexpo hivatalos kiadványát,
      mely egy kerékpárokat, alkatrészeket és kiegészítőket bemutató katalógus,
      egyéb hasznos információkkal bővítve
    * 0-4 évig: ingyenes
    * Gyerek (4-14 éves): korig 700 Ft
    * Felnőtt (14 év fölött): 1500 Ft
    * Családi jegy (2 felnőtt és 2 gyerek) : 3500 Ft
    * MK klubtagoknak klubkártya felmutatásával: 1000 Ft

Helyszín:
    * MAGYAR VASÚTTÖRTÉNETI PARK
    * 1142 Budapest, Tatai út 95.
    * www.vasuttortenetipark.hu