Hannes Genze és Andreas Kugler első magyar versenyükről nyilatkozott

A verseny után azért is különösen kíváncsiak voltunk, hogy érezték magukat, mert ez volt életük első versenye Magyarországon.

Összességében mi tetszett és mi nem az MVM Duna Maratonon?

H.G.: Tetszett a helyszín, a rajtterület, az eredményhirdetés, jó volt a szervezés. Élveztük, hogy nagyon változatos, technikás volt a pálya egy átlagos maratonhoz képest, ahol sokkal több a dózerút. Volt azért egy rész a pálya hátsó részén, ahol tolnunk kellett a kerékpárt, az elég rosszul esett, egy maratonverseny nem arról szól, hogy gyalogolni kelljen a sár miatt. Talán a szervezőknek érdemes lett volna ezt a rövid szakaszt a párhuzamos aszfaltúttal helyettesíteni ilyen körülmények között. Még egy dolog, úgy láttuk, amikor előzgettük a középtávosokat, ők nem ismerték fel a felvezető motorost, mert nem tudták, hogy jön a hosszútáv eleje. Ezt egyértelműbbé kellene tenni.



Mégis bárki, aki látott titeket, mindenki azt mondta, könnyedén, együtt haladtatok végig. Megbeszéltétek előre, hogy duóban haladtok?

A.K.: Igen, így terveztük. Tulajdonképpen együtt akartunk haladni a táv derekáig Parti Andrással, és a verseny második felében robbantani. Miután azonban András defektet kapott, magunkra maradtunk és egy ideig a saját, kemény tempónkat hajtottuk. Magyar segítőink – akiknek köszönjük a támogatást – több helyen is bemondták az egyre növekvő előnyünket, amikor már 16 perccel vezettünk, onnantól a biztonságos befejezésre törekedtünk nyugodtabb tempóban.



Hannes merevfarú bringával ment, Andy, te fullyval, mindketten duplatányéros hajtóművel. Végül is nem dőlt el a fully-hardtail csata, de mégis, melyik volt a jobb választás erre a pályára?

A.K.: Volt pár köves rész, ahol jól esett fullyval menni, de összességében a sárral együtt inkább a hardtail volt jobb ezen a pályán. A saras részeken nem számít a rugózás, sőt, a fully jobban felszedi a sarat. A duplatányéros hajtómű nálunk fix, mindenhol ezt használjuk. Ahol le kellett szállni, nem az áttételeken múlott, hanem gyorsabban lehetett tolni a sár miatt.



Milyen további terveitek vannak a szezonban?

H. G.: Jövő hétvégén egy nagyon kemény verseny vár ránk, a Swiss Bike Masters, hasonló távon, de több mint 5000 méter szinttel. Ez egy nyílt verseny, de a svájci maraton-bajnokság is egyben, majd próbálom segíteni „Kuglit”, hogy minél jobb eredményt érjen el. Azután pedig következik a TransAlp, az egyik legkeményebb többnapos verseny.



Megtiszteltetés, hogy itt voltatok és gratulálunk a győzelemhez!

H.G.: Mi is jól éreztük magunkat és szívesen jövünk Magyarországra máskor is!


Fotók: Vanik Zoltán
Szöveg: Takács Tamás ( www.bringahirado.hu )

Hannes Genze és Andreas Kugler verseny előtti napja így telt:
http://bringahirado.hu/cikk-bringa-a_nemet_genze_nyerte_a_duna_maratont-24627
http://bringahirado.hu/cikk-bringa-a_profik_rovidtavon_edzettek_hosszutavra-24600
http://bringahirado.hu/cikk-bringa-megerkezett_a_maraton_dream_team-24561