Flowcycle: Merida eBig.Nine 600 teszt

A Flowcycle cikke. Írta: Macsuga János.
 
Ilyen az, amikor sok pénzért sok e-bike-ot kapsz
 
Az utóbbi időben egész sok e-bike-ot hajtottunk, amikkel kapcsolatban az volt az általános véleményünk, hogy arra, amire kitalálták, vagyis a 25 km/h körüli krúzoláshoz, nagyobb emelkedők fáradtságmentes leküzdéséhez tökéletes céleszközök. De mi a helyzet akkor, ha a súlyos akkuval és motorral terhelt koncepciót elvisszük sportolni? Feketelyuk keletkezik? Nem, inkább csak megtörik az tér-idő kontínuum és kiderül, hogy igenis rejlik még potenciál a 200 éve feltalált kerékpárban. Merida eBig.Nine 600 2020 teszt először nálunk!
 
A 2020-as eBig.Nine montit 2019 telén mutatták be, az első példányok éppen csak megérkeztek Magyarországra és máris nálunk landolt egy. Szembeötlő újítás a 2019-es modellhez képest, hogy az akkucsomagot már teljesen elrejtették a vázban, így sokkal kevésbé feltűnő, hogy egy e-bike-ról van szó. Ekkora akkupakkot azonban elég nagy bravúr elrejteni, amit az ügyes, feketével megtört festéssel igyekeztek megoldani.
 
 
Oldalról kifejezetten kecses, de visszafogottan sportos gépnek tűnik az eBig.Nine, míg amikor rajta ülünk a bringán és lenézünk a vázra, kicsit olyan érzésünk van, mintha egy motor tankját látnánk. Erre még rátesz egy lapáttal az élénk Merida zöld szín is, szóval számíts rá, hogy lényegében mindenhol meg fognak bámulni egy ilyen bringával.
 
A rövid városi próba során feltűnt, hogy a Shimano E8000-es motor abszolút jó társ a hétköznapi bringázásra. A három, markolat mellől állítható rásegítési fokozat bőven elegendő, a rásegítés ki/bekapcsolása nagyon finoman történik még a legdurvább üzemmódban is. Ekkor egyébként 70 Nm-t tud a motor, aminél ugyan van már erősebb, de bőven képessé teszi arra, hogy durvább terepekre is elvigyük. És meg is tettük.
 
Mert 21 kilós súlyával, Shimano Deore hajtásával és az 100 mm-es rugóúttal rendelkező Suntour Raidon34 telójával azért már lehet vele valamit kezdeni terepen is. Azt kell, hogy mondjam, hogy az eBig.Nine még úgy is szórakoztató, hogy nincsenek rajta túlságosan vastag gumik (2,35 gyárilag). Az én nem túl extrém montiképességeimet simán kiszolgálta, és meglepően ügyesen reagált a hirtelen irányváltásokra is, ami azért nem minden e-montiról mondható el. Csodák persze nincsenek, a keményebb lefelékhez már kell egy izmosabb kar, mert 1,8 bar alá nem mehetünk, így azért elég pattogósak tudnak lenni a lejtmenetek. Szerencsére a hidraulikus, kétdugattyús Shimano Deore fékek még úgy is lehoztak biztonságosan mindenhonnan, hogy én koptattam be őket.
 
 
A Shimano motorral továbbra is elégedett voltam, semmivel össze nem hasonlítható élmény, amikor a kedvenc montis köreidet azonos idő alatt duplaannyiszor tudod bejárni. És igen, legalább annyira elfáradtam, mint egy rásegítés nélküli bringával, mert csak akkor használtam a boost funkciót, ha olyan hirtelen bukkanóra mentem fel, amire máskor inkább feltolom a bringát. Arról nem is beszélve, hogy a nagyobb sebesség = több adrenalin, ami szintén feljebb pumpálja a pulzust. Nem ezzel kell Strava szegmenseket döntögetni (vagyis de, mert vannak külön e-bike szegmensek is ), de az biztos, hogy akinek kevés ideje van sportolni, vagy jobban érdeklik a közepes kihívást rejtő lejtmenetek, az boldog lesz az eBig.Nine 600-zal. Egyébként a váz dropper-post-kompatibilis, de azt hiszem, nem ez a bringa az, amibe ez nagyon hiányozna.
 
 
 
A bringát a Merida Concept Store adta nekünk kölcsön, ahol az elektromos várositól a fully-montin át az országútiig a márka teljes palettáját ingyen (a bringa vételárával megegyező kauciót letéve) kipróbálhatod. A budapesti Váci úton található tágas üzletben a bringák mellett óriási kiegészítő-választék is vár rád, Matyi és Ariel pedig jó arcok, segítenek eligazodni az újdonságok között és megoldják helyetted a méretválasztást is.