Bahrain-Merida mezbemutató és edzőtábor 2018

2018.01.08.
A Velo.hu cikke, az eredetit itt olvashatod.

Bemutatta 2018-as új mezét a Vincenzo Nibali nevével fémjelzett Bahrain-Merida csapat. A piros alapszín továbbra is dominál, középen a kék betéttel a mell résznél. A bahraini királyság neve arannyal, míg a tajvani Merida kerékpárgyáré fehérrel szerepel rajta. A mez hátuljára egy arab mintázat is felkerült, mely nagy segíti a sportvezetők részére, hogy könnyebben felismerhessék versenyzőiket a mezőny többi piros alapmezes csapata közül.
 
 
A csapat, Vladimir Miholjevicnek a Horvát Körverseny főszervezőjének közbenjárásával (aki nem mellesleg a csapat egyik sportigazgatója is) Hvar szigetén töltötte első felkészülési edzőtáborát az idei szezonra, ahol a versenyzők a hivatalos sajtótájékoztatókon túl kipróbálhatták a szezon kerékpárjait, focitzhattak, túrázhattak és volt, akinek még a tengerben is csobbanni támadt kedve. A szezon számukra is a januári Tour Down Under WorldTour versenyen indul Ausztráliában. Több erős versenyzőt is leigazoltak (Pozzovivo, Gorka Izaguirre) az új szezonra, akik elsősorban a háromhetes körversenyeken nyújthatnak komoly segítséget Nibalinak.
 
 
A csapat 2018-ban is a Merida Warp, Scultura és Reacto kerékpárokkal versenyez. Utóbbi már a harmadik generációs modellje a Merida legaerobb országúti bringájának, a kor követelményeinek maximálisan megfelelő vázkialakítással. Szettjük az új R9150-es elektromos Dura-Ace, a kerekeket a Fulcrum Speed 40 és 55 mm-es verzióiból választják meg (a versenyek karakterisztikájának igazodva) és külön érdekesség a Metron 6D integrált aero kormány is.
 
 
Több képet az eredeti cikkben találsz