Az 1000 éves Visegrád felkészült: 1600 nevező közt Európa-bajnok és olimpikon is lesz a Duna Maraton rajtjánál




A három napos bringás fesztivál fő eseménye a július 4-ei X. MVM Duna Maraton, mely a mellett, hogy az Inter-Mountain Series egyik „etapja”, a TOP-Maraton sorozat 2. állomása, és a Magyar Kupasorozat 3. futama is egyben. A nevezési listán máris 1600 bringás szerepel, köztük a teljes hazai élmezőny és a 2005-ös maraton Európa-bajnokság első két helyezettje. A tavalyi győztes Parti András természetesen címvédésre készül…



Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb hegyikerékpáros versenyének az elmúlt 9 évben több mint 9 ezer résztvevője volt, több mint 100 ezren biztatták a versenyzőket a viadal útvonalán lévő 7 településen és a rajt-cél területen. A résztvevők elit és hobby kategóriákban, 12 korcsoportban – külön nők és férfiak –, három távon: 35-, 65- és 100 km-en versenyezhetnek. A legfiatalabbak 4 korcsoportban, 6 és 14 év között küzdhetnek egymással. A kísérő programok között a BringaSuli és a koncertek mellett szerepel a T-Mobile Természetjáró Túra, mely könnyen teljesíthető, 10 kilométeres útvonalon kerül kiírásra a pilisi természetvédelmi területet érintve. A szakavatott túravezető egyben madarász, a megfigyelés középpontjában a térség tojásrakói szerepelnek. A maraton rajtja mindenki számára szombaton 10 órakor lesz, a túrára és a legkisebbek viadalára ez után kerül sor. A T-Mobile hostesseinél regisztrált bringások a sorozat utolsó állomásán egy trekking kerékpár kisorsolásán vehetnek részt. Vasárnap extrém triatlonversenyre kerül sor.



A profik mellett természetesen a hobby kerékpárosok vesznek részt nagyobb számban az eseményen, ezért a versenytávokat és a kategóriákat a szervezők úgy alakították ki, hogy a 10 évestől a 60 éves korosztályig mindenki megtalálja a felkészültségének való versenyszámot. A verseny központja valamint a rajt-cél területe a korábbi évekhez hasonlóan a Dunakanyarban, közvetlenül a Duna partján kerül kialakításra, a Visegrádi Sportközpontban, amely a gátrendszer miatt még a Duna magas vízállása ellenére is a térség egyik legvédettebb pontja.

Harangvölgyi András főszervező a Duna magas vízállását a helyszínen szemlélte:

a szerdai napot Visegrádon és környékén töltöttem. A magas Duna ellenére is festői a környezet. Egyedül Dunabogdány térségében találtam jelentősen vizes szakaszt, ha szükséges, ezt a 2 kilométeres részt kiiktatjuk az útvonalból. Az eső nem esett, tehát tovább száradt a pálya. A nevezők száma 1620 körül van, rendben lesz minden!

Emeli a verseny színvonalát, hogy nevezett a német profi csapat, a Multivan Merida Biking Team két kerekese, a 2005-ös Európa-bajnok, német Hannes Genze és az akkori ezüstérmes, svájci Andreas Kugler. Az elmúlt héten mindketten részt vettek a Trans Germany-n, melyen Genze másodikként zárt; a csapatgyőzelemhez mindketten hozzájárultak. - Jelenleg a Trans Germany fáradalmait pihenjük, szerettem volna nyerni, hajszál választott el a győzelemtől, de hát a korábbi világbajnok, Thomas Dietsch jobb volt nálam. Fejben már készülök a hétvégi Duna Maratonra, nem voltam még magyar versenyen, kíváncsi vagyok milyen a rendezés és a mezőny - mondta Hannes Genze.

Andreas Kugler hozzátette:

új vagyok a csapatban, én is győzni megyek, a Trans Germany-s eredményünk a jó csapatmunkát mutatja.

Nem lehet teljesen nyugodt a tavalyi győztes Parti András, aki mint mondta, a meridások, a mellett, hogy erősek, kisebb csapatot alkotva segíteni tudják egymást, ami a kerékpársportban természetes. - Ez nehezíti a dolgomat, de felveszem a harcot, győzni szeretnék Visegrádon, mint tavaly! - fogalmazott az olimpiai 23. helyezett bringás, aki idén szintén egy német gárda színeiben áll rajthoz.

Bővebb információ: www.dunamaraton.hu